Magyar Péter összevissza beszélt, majd sikerült hazudnia is egy nagyot Raskó Györggyel kapcsolatban

Kiemelt képen: A Tisza Párt megemlékezése az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján Magyar Péterrel / Fotó: Polyák Attila (PA) MW képen: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Fotó: Polyák Attila

Written by

in

,

Magyar Péter reagált Raskó György botrányos kijelentéseire, ám a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében téves állításokat fogalmazott meg – írta a Mandiner.

Ahogy a Magyar Nemzet beszámolt róla, Raskó György, Magyar Péter pártjának szakértő-támogatója egy bejegyzésben a fideszes szavazókról azt írta: a „Tiszának kedvez, hogy az idős korosztály tagjai közül a következő választásokig sokan, százezres nagyságrendben kiesnek mint szavazók…” A bejegyzést időközben eltávolították.

Magyar Péter először tagadott, majd hazudott egy nagyot

„Raskó György sem jelöltje, sem tagja nem volt a Tisza Pártnak soha. A Fidesznek viszont igen. Raskó Györgyöt az MDF, a Fidesz és a Kisgazdapárt közös jelöltjeként választották meg országgyűlési képviselővé és Orbán Viktornak dolgozott 2000-ig” – írta Magyar Péter.

Azonban ez nem igaz, Raskó György soha nem volt a Fidesz jelöltje.

Raskó az 1994-es parlamenti választásokon Kapuváron, Győr-Moson-Sopron megye 6. számú választókerületében az MDF mint jelölőszervezet egyéni jelöltjeként indult és jutott is be a parlamentbe. A korabeli adatok szerint a választások első fordulójában a harmadik helyen végzett, a második fordulóban viszont 34,85 százalékkal képviselővé választották, mivel a Fidesz, az FKGP és a KDNP az első fordulót követően a második fordulóban nem állított ellenjelöltet – emlékeztetett a Mandiner.

Az agrárszakember az MDF jelöltjeként az MSZP-s Simon Gábort és az SZDSZ-es Varga Gyulát győzte le. Ezt követően 1998-ban újrázott, már az MDNP–Néppárt jelöltjeként, és az MDF-es Ábrahám Józseftől, a fideszes Ágota Gábortól és a KDNP-s dr. Bíró Pétertől is elvitt szavazatokat. A 2002-es országgyűlési választáson Raskó a Kupa Mihály-féle Centrum párt jelöltjeként indult Mosonmagyaróváron, Győr-Moson-Sopron megye 4. számú választókerületében, ahol az FKGP-s Domiczi Jánosra és a fideszes Pap Jánosra indították rá.

Magyar Péter nem mond igazat

Bár Magyar Péter azt írta, Raskó György sem jelöltje, sem tagja nem volt a Tisza Pártnak soha, mégis több bizonyíték áll rendelkezésre van a Tisza Párt és Raskó szövetségesi kapcsolatára. Az agrárszakember nemrég egy videóban Magyar Péter mellett tűnt fel, és részletesen ecsetelte a magyar mezőgazdaság problémáit.

Két héttel ezelőtt pedig maga Raskó mondta a Klubrádióban, hogy ő az egyik ember, aki segít kiválasztani, kik lesznek majd a Tisza Párt leendő képviselői, szakpolitikusai.

A castingot hozzáértő HR-esek is támogatják, de az egykori fölművelésügyi államtitkár is besegít ebbe.

„A rogáni propagandagépezet most épp azzal a képtelenséggel támadja a Tisza Pártot, hogy Raskó György agrárszakember idős emberek halálát akarja. Ebből természetesen egy szó sem igaz. Raskó György nem mondott ilyet” – szól a harmadik állítás Magyar posztjában.

Raskó konkrétan azt írta a később eltávolított bejegyzésben hogy „A Tiszának kedvez, hogy az idős korosztály tagjai közül a következő választásokig sokan százezres nagyságrendben kiesnek mint szavazók, ugyanakkor százezres nagyságrendben lépnek be fiatalok mint első választók. Az idő tehát a Tiszának dolgozik.”

Az agrárszakember tehát a Fideszre szavazó nyugdíjasok halálával kalkulált a hatalompolitikai számításai alkalmával

– cáfolta meg a Mandiner munkatársa Magyar állításait.

MN

 

Kiemelt képen: A Tisza Párt megemlékezése az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján Magyar Péterrel / Fotó: Polyák Attila (PA) MW képen: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Fotó: Polyák Attila

Comments

One response to “Magyar Péter összevissza beszélt, majd sikerült hazudnia is egy nagyot Raskó Györggyel kapcsolatban”

  1. FICZERE JÁNOS avatar
    FICZERE JÁNOS

    VOLT KITOL TANULNI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük