Moszkva célba veheti Washington kereskedelmi műholdjait

Written by

in

,

Az orosz külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője szerint az Egyesült Államok és szövetségeseinek kereskedelmi műholdjai célponttá válhatnak Oroszország számára, ha részt vesznek az ukrajnai háborúban.

Oroszország, amely 1957-ben felbocsátotta a világűrbe a Szputnyik–1-et, az első ember alkotta műholdat, 1961-ben pedig eljuttatta az első embert a kozmoszba, jelentős támadó űrkapacitással rendelkezik, ahogyan az Egyesült Államok és Kína is. Oroszország 2021-ben műholdellenes rakétával semmisítette meg egyik saját műholdját.

Konsztantyin Voroncov, az orosz külügyminisztérium illetékes igazgatóhelyettese az ENSZ Közgyűlés Első Bizottságának ülésén elmondta, a kereskedelmi műholdak legitim célpontjává válhatnak egy csapásnak azt követően, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a világűrt a nyugati dominancia érvényesítésére próbálják felhasználni. Voroncov kifejtette, hogy a nyugati műholdak használata az ukrán háborús erőfeszítések támogatására rendkívül veszélyes tendencia.

Hozzátette, provokatív, hogy a Nyugat ilyen műholdakat használ Ukrajna támogatására.

– Arról beszélünk, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a polgári űrinfrastruktúra összetevőit, beleértve a kereskedelmi célúakat is, fegyveres konfliktusokba vonják be

– mondta.

Voroncov nem említett konkrét műholdas cégeket, bár Elon Musk, a SpaceX űripari vállalat alapítója a hónap elején azt mondta, hogy rakétacége továbbra is finanszírozni fogja az Ukrajnában működő Starlink internetszolgáltatást.

Borítókép: felbocsátják a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Falcon 9 hordozórakétájával összekapcsolt teherűrhajót az amerikai légierő Vandenberg támaszpontjáról, a kaliforniai San Luis Obispo közelében 2022. október 5-én. A teherűrhajó ötvenkét Starlink távközlési műholdat állít Föld körüli pályára.

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük